Pszichoterápia vagy önsegítés?

A szülés körüli időszak lelki állapotai 2. rész

Ebben a sorozatban arról olvashatsz, hogy a szülés utáni hetekben hónapokban milyen lelkiállapotok fordulhatnak elő, ill. mikor milyen segítségre lehet szükség.

Ha nagy a baj

Hogy pontosan milyen segítségre van szükség, azt a tünetek határozzák meg. Ha úgy érzed nem tudod eldönteni, hogy milyen segítséget vegyél igénybe, kihez fordulj, akkor keress bátran! Szívesen segítek információval akár egyéni kozultációban, de a kapcsolati űrlapon is tehetsz fel nekem kérdést. Amit le tudok írni, azt megteszem. Ha tisztázandó kérdések lennének, amelyeket Neked kell átgondolnod, akkor személyes konzultációt fogok javasolni, illetve ha más kompetenciára van szükség, mint az enyém, akkor továbblépést más szakemberhez.

A szülés utáni időszakban azért különösen fontos a segítséget (szaksegítséget) jól megválasztani, mert az anyának nagyon fontos feladata van ebben az életszakaszban, ti. az újszülött, vagy csecsemő ellátása. Kerülendő ezért minden olyan terápia vagy kezelés, amely lehetetlenné teszi a mindennapos feladatok ellátását. Nagyon indokolt esetben (súlyos pszichózis) is törekednek arra, hogy anyát és gyermekét ne válasszák el egymástól és olyan gyógyszerelést válasszanak, amely mellett a szoptatás fenntartható.

Tünetek, amelyek esetében nem halasztható a terápia, vagy a gyógyszeres kezelés:

  • komolyabb nehezítettség a mindennapokban,
  • kényszeres cselekvések,
  • a realitástól való elrugaszkodás,
  • ön,- és közveszélyesség.

A diagnózis felállítása, és a kezelés elrendelése pszichiáter orvos kompetenciája. A terápia része jó esetben valamilyen pszichoterápiás munkával is kiegészül, hiszen a gyógyszer a tünetekre hat, az okot nem kezeli. A pszichoterápia végzése külön szakképzettséget igényel.
A különböző terápiák közös jellemzője, hogy gyógyításra használatosak. Terápiája válogatja, hogy milyen végzettség szükségeltetik hozzá, jellemzően pszichológusi, olykor klinikai szakpszichológusi, vagy pszichiáteri. Érdekesség pl. hogy nálunk a hipnoterápiát nagyon szigorúan megszabott feltételek mellett szabad csak végezni, míg az USA-ban, ezt a kérdést sokkal megengedőbben kezelik.

Magyarországon a pszichoterápiák hivatalos leírása a Pszichoterápiás Protokoll mely a Pszichoterápiás Tanács mindenkor érvényes álláspontját tartalmazza.

Segíts magadon az Isten is megsegít!

Sok pszichoterápiás módszert lehetséges önismereti céllal is igénybe venni, amikor valaki nem beteg, nem pszichotikus, vagy nagyon leegyszerűsítve: csak rosszkedvű, vagy elégedetlen magával, a világgal, a környezetével.
Ilyenkor az egyes iskola (vagy terápiás egyesület) maga dönti el, hogy kiket képez ki ilyen feladatra. Az elvárás ilyenkor több száz óra az adott terápiás módszerrel igazoltan eltöltött önismereti idő szokott lenni, illetve pedagógus, pszichológus, vagy mentálhigiénés végzettség.

Az önsegítő csoportok hagyománya évszázadokra tekint vissza. A közösség, a sorsközösség vállalása mindig is sajátos igénye volt az embernek. A pszichoterápiák előretörésével és a specializálódással megteremtődött az igénye egyfajta önállóságnak, a felülről irányítottsághoz képest az alulról szerveződésnek. Annak, hogy a hasonló helyzetben, vagy ugyanazzal a nehézséggel küzdő emberek segítő nélkül, vagy annak kevéssé aktív támogatásával maguk nyújtsanak segítséget egymásnak.

A szakember ilyenkor jellemzően a kezdeti intenzív részvétel után idővel teljesen háttérbe vonul.  Az érzelmi biztonságot pedig a közösen megalkodott csoportszabályok garantálják. Ugyanakkor egyáltalán nem feltétel egy ilyen csoportban a professzionális résztvevő jelenléte.

A következő részben arról olvashatsz majd, hogy én milyen módszerekkel dolgozom és miben tudok segíteni, ha úgy érzed, szeretnéd megosztani a félelmeidet, aggodalmaidat.

 

A szülés körüli időszak lelki állapotai

A szülés körüli időszak lelki állapotai 1. rész

Minden kismama sírós szülés után

Először is pár szó a Baby Bluesról, vagy szülés utáni lehangoltságról ami társadalmunkban általános jelenség. Mivel az anyák 50-80%-a beszámol róla, hogy átélt szélsőséges érzelmeket, azt is mondhatjuk, hogy normális. Jellemzői a hangulati változások, szomorúság, sírás, esetleg alvászavar. Ugyanakkor egyáltalán nem “normális” a szónak abban az értelmében, hogy társadalomspecifikus, hiszen azokban a közösségekben, ahol az anyát erős társas támasz veszi körül, ahol rituálék és szokások könnyítik meg ennek az időszaknak a változásait, ott nem ismerik ezt a fogalmat.

A gyermekágyi, vagy szülés utáni depresszió ritkább jelenség, gyakorisága 10-20% között van. A Baby Blues-zal ellentétben, amely kifejezetten a szülés utáni néhány hét jelensége, ez az állapot a szülés után 1-2 hónappal bontakozik ki, majd 6-8 hónap alatt cseng le. Előfordulhat, hogy az ilyen édesanyának kényszeres cselekvései vannak, szorong, vagy pánikbetegségben szenved. Ebben az esetben szükség lehet pszichoterápia is.

Olykor, tévesen, szülés utáni depressziónak diagnosztizálják a poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) is. A vajúdás közben, szüléskor, vagy azt követően átélt trauma emlékbetörések, alvászavar, bizonyos helyzetektől való indokolatlan félelem (és az ezt kísérő légszomj, pánik) formájában  figyelmeztethet arra, hogy segítségre van szükség. A PTSD a szervezetnek egy nem hétköznapi eseményre adott normális válasza. Eredményesen kezelhető csoportokban, segítő beszélgetéssel, szakember bevonásával.

Ebben a cikkben nem térek ki a pszichoszomatikára: a lelki események testi tüneteket képző hatására. Csak röviden szeretnék utalni rá, hogy ahogyan fejfájást kaphatunk valami lelki esemény okán, a fájdalmak, és betegségek az egész testen kiterjedően jelentkezhetnek lelki eredetűen.

A postpartum pszichózis néven emlegetett pszichiátriai kórkép a statisztikák szerint a nők egy-két ezrelékét érinti mindössze. A pszichózisban szenvedő beteg elveszíti kapcsolatát a realitással, elméjében összekeveredik a van, a volt és a nincs, az irrealitást pedig valóságnak éli meg. Sokan kifejezetten kerülik a posztpartum pszichózis megfogalmazást és csak egyszerűen pszichózisról beszélnek, mert a szülés után pszichózisban szenvedő betegek már korábban is mutattak ilyen kórképet, illetve kerültek pszichotikus állapotba. Az elnevezés pedig így azt sugallja, mintha a szülés valamilyen “mellékhatásáról” volna szó.

Kezelése különös körültekintést kíván, hiszen szorosan érinti a csecsemőt is. Fontos cél, hogy amennyire csak lehetséges az anyát csecsemőjével együtt ápolják. Elválasztásuk ugyanis további kockázatot jelentene mindkettejük egészségére vonatkozóan.  Gyakran a gyógyszeres kezelés lehetséges a szoptatás felfüggesztése nélkül is.

A 2. részben a lehetséges kiutakról, segítségről olvashatsz.

 

 

Gátmetszés a tudomány szerint

A gátmetszés nélküli esetekkel összehasonlítva sem a mediális, sem a mediolaterális gátmetszés:

– nem csökkenti az anális záróizom-szakadások előfordulását

– nem eredményez kedvezőbb kimenetelt az újszülött számára

– nem okoz kevesebb fájdalmat,mint a spontán repedések

– seb nem gyógyul gyorsabban,

– nem óv meg az urinális stressz inkontinenciától sem rövid-, sem pedig távon

– nem előzi meg az anális inkontinenciát

– nem őrzi meg a medenceizomzat erejét

– nem javítja a szexuális teljesítményt

A gátmetszés fájdalmasabb, mint a spontán szakadások

A gátmetszésen átesett nők több problémát észlelnek a gyógyulásuk során, mint mások.

Azon nők, akiknek a gátja érintetlen maradt, tapasztalják a legkevesebb fájdalmat, rendelkeznek a legerősebb medenceizomzattal és élik át a legjobb szexuális élményeket a gyermekszülés után.

Mind a mediális, mind a mediolaterális gátmetszés kedvezőtlenül befolyásolja a szexuális életet.

A mediális gátmetszés hajlamosít az anális záróizom-sérülésekre.

Az anális záróizom-sérülés összefüggésben áll az anális záróizom gyengeségével és az ultrahangos felvételen látható defektusaival.

Az anális záróizom gyengesége vagy defektusa növeli az anális inkontinencia kockázatát.

A mediális gátmetszés gyengíti a medenceizomzatot.

A „közelgő szakadás” miatt elvégzett mediolaterális gátmetszés nem csökkenti az anális sérülések arányát.

(A mediális gátmetszés elvégzése ugyanezen okból növelné az anális záróizomszakadások arányát, mivel hajlamos a továbbszakadásra).

A mediális gátmetszés elkerülése műszeres vaginális szülések (fogó vagy vacuum extractor) esetében csökkenti az anális repedések valószínűségét.

A gátmetszések aránya vegyes kockázatú,vegyes paritású  nők esetében akár 1% alatt is lehet minden ellátó szervnél (szülészek, háziorvosok, bábák).

A gátmetszések aránya alacsony kockázatú,vegyes paritású nők esetében 5% vagy az alatti  is lehet.

A gátmetszések aránya alacsony kockázatú, első gyermekükkel várandós nők esetében átlagosan 9% lehet, de akár 2%-ig is lemehet.

A felsorolt bizonyítékok különböző minőségűek, különböző mennyiségű, és konzisztenciájú kutatás alapján tett megállapítások.

Forrás:

The Coalition for Improving Maternity Services: Evidence Basis for the Ten Steps of Mother-Friendly Care, Barbara A. Hotelling, MSN, CD (DONA), LCCE, FACCE, The Journal of Perinatal Education | Spring 2007, Volume 16, Number 2

Felvegyem, vagy ne vegyem?

 Mire akarod nevelni?

Egy társadalom gyermeknevelési szokásait meghatározza, hogy tagjai milyen értékeket tartanak fontosnak.  Döntő, hogy mire, milyen életre szeretnék felkészíteni a gyermeket. Ez érthető és helyénvaló elvárás, a problémát az okozza, ha ez a tudatos nevelés nincs összhangban a gyermek és a szülő szükségleteivel. Ilyenkor ugyanis a nevelés módszerei nem felelnek meg a gyermek életkorának. Az teljesen kézenfekvő és mindenki számára belátható, hogy botorság volna egy óvodás kisfiút integrálszámításra okítani, és ugyanilyen esztelenség lenne megkívánni tőle azt, hogy az egyetemistákkal együtt 6-8 órán keresztül üljön (másfél óránkénti szünettel) egy előadóteremben némán jegyzetelve. Mégis sokan azt várják a pár hetes csecsemőtől, hogy magában, szüleitől szeparáltan feküdjön a kiságyban naphosszat és átaludjon órákat, éjszakákat. Ez pedig legalább annyira lehetetlen elvárás, mint az előbbiek.

Az embercsecsemő különleges szükségletekkel és lehetőségekkel születik

Az emberi újszülött sok szempontból éretlen még születésekor. Éretlen idegrendszere még nem képes őt segítség nélkül abba az ellazult állapotba juttatni (sem pedig ezt az állapotot tartósan fenntartani), ami az alváshoz szükséges. Az alvásfázisok közötti átmeneten sem tudnak túljutni egyedül. Szopó csecsemő esetében kézenfekvően a szoptatás az, ami ritmikus és egyenletes voltával hozzásegíti őt az érzékszervek kikapcsolásához. A szopás közben a csecsemő agyában felszabaduló, és az anyatejen keresztül kapott endorfinok szintén segítenek az ellazulásban és az elalvásban. Azok az édesanyák, akik nem szoptatnak, fel-le sétálnak a kisbabájukkal, a popsijukat paskolgatják, a babakocsit rázzák, vagy a cumisüveget, a cumit adják a szájába e helyett. A teljesen önálló elalvásra és az éjszaka átalvására egy kisgyerek körülbelül 4-5 éves korára érik meg egészen.

Újszülött korban – és később is – nagyon lényeges oka van az ébredéseknek: egyfelől a már említett éretlenség az, ami okozza ezeket, másfelől pedig, mivel az emlősök teje alacsony zsír,- és fehérjetartalmú, így gyakoribb szopásokra van szüksége az utódnak. További biológiai ok még az állandó készenlét, az élet megóvása: hogy ellenőrizni kell, minden rendben van-e, anya / apa/ a gondozó a közelben van-e, meg tud-e védeni. Városias társadalmunkban, a technika és a tudás ugrásszerű fejlődésével, a civilizációval nem tart lépést az emberi – és ezzel az újszülött, a gyermeki –szükséglet. Kérdéses, hogy a közeljövőben fog-e ez egyáltalán változni. Az első hónapokban bizony a legfontosabb szükséglete a csecsemőnek a testközelség és a szopás. Ezt sok újdonsült édesanyának nehéz elfogadnia, mert nem erre számított, vagy mert nem ezt hallja a környezetétől. Esetleg éppen ellenkezőleg, arra biztatják, hogy a néhány hetes csecsemőt kezdje kondicionálni, szoktatni, nevelni, csúnya szóval: idomítani. Azok, akik ezt javasolják, egészen biztosan nincsenek tisztában ennek a módszernek a rövid, -és hosszú távú következményeivel.

Irreális, idealizált elképzeléseink vannak a csecsemőkről

Dr. William Sears nagyon szemléletesen írja: „Lehet, hogy egy első gyermekes szülő úgy gondol a csecsemőre, mint egy fotóalbumban látott képre: csendesen fekszik a kiságyban, passzívan bámulja a felfüggesztett játékokat, időnként fel kell venni, megetetni, játszani vele, aztán visszatenni. Azt gondolhatják, hogy csak azért kell időnként kötelességszerűen felvenni, hogy elég hosszú időre lecsendesítsük ahhoz, hogy megint le lehessen tenni. A babahordozás elve ezt megfordítja. A babákat az idő nagy részében hordják, és csak alvás idejére teszik le, meg azért, hogy a szülő a saját igényeit is kielégíthesse. A “letett” babák megtanulják, hogy sírniuk kell azért, hogy felvegyék őket. A “hordott” babák sírás helyett megtanulják testbeszéddel jelezni, ha le akarnak kerülni.” Több kutatás is azt bizonyítja, hogy a hordozott csecsemőknek gyorsabb a mozgásfejlődése. Az pedig szintén bizonyított, hogy azok az ingerek, amik hordozás közben érik, (az egyensúlyérzékelést érő ingerek és a többi érzékszervi inger: tapintás, hallás, szaglás, ízlés, látás) optimális módon stimulálják az agy érését. Ezeknek a korlátozása drámai hatással van az agyra, az idegrendszer fejlődésére. Ebben a nagyon érzékeny és gyorsan fejlődő időszakban épül fel, ugyanis az agy struktúrájának, az idegrendszeri kapcsolatoknak nagy része.

A bizalom a legfontosabb kapocs

Ha egy kisbabát letesznek, és nem veszik fel, amikor sír, azzal azt tanítják neki, hogy ő nem fontos, a jelzései sem fontosak, nem érdekesek és egyáltalán nem érdemes szólnia, ha valami baja van. Azt hiszem világos, hogy ez hova vezethet. Valóban megtanulja a kicsik nagy része néhány nap alatt az új „rendet”, a kérdés az, hogy valóban ez-e a cél. Sok szülő értetlenül áll később a két-három, vagy hat-nyolc, tizenkét-tizenhat éves gyermeke ellenszenve, idegensége és agresszivitása előtt. Sajnos a szülők nem hozzák összefüggésbe azt, ami pedig nyilvánvaló. Ahol hiányzik a csecsemőkori ősbizalom, ahol nem alakul egészségesen a kötődés, ott bizony később is nehézségekre lehet számítani. A korai kötődésnek nevezett kapcsolat ugyanis éppen az első években épül ki a gyermek és gondozója (édesanyja/édesapja) között. Minél többször kap jelzéseire, éjjel és nappal egyaránt, megfelelő választ, minél inkább kielégítik alapvető szükségleteit, annál inkább biztonságban érzi magát, annál inkább lesz bizalommal a külvilág és gondozói felé. Azt is megtanulja ezáltal, hogy ő törődésre érdemes, szeretetre való kis lény. Ezt nevezik ősbizalomnak. A gyermeknek egyéves korára már határozott képe van a külvilágról és saját magáról is, erre is gondolni kell, amikor az első közös hónapokat töltjük.

Az első évek hamar elszállnak, kisbabánk elindul, önállósodik, felfedezi a környezetét. Egykettőre óvodássá, majd iskolássá cseperedik. Mire feleszmélünk, már kamaszodik, és hiába ölelnénk magunkhoz, hiába tudnánk szívesen csak néhány órára is testközelben, már rég kinőtte ezt az igényét, s a helyünket lassan mással kell megosztanunk, barátokkal, szerelmekkel. Hol van már az első hónap, mikor úgy éreztük, sosem múlik el ez az idő, amikor csak testünk tudja jóllakatni, elaltatni, megnyugtatni!

  1. Csóka Szilvia (2008) Életminőség és esélyegyenlőség a korai kötődés tükrében In: Kopp M. (szerk) Életminőség és esélyerősítés a mai magyar társadalomban. Semmelweis Kiadó, Budapest
  2. William M. Sears (2006): Éjszakai gondoskodás, Sanoma Kiadó Budapest
  3. Martha Sears, William M. Sears: Threehundred Questions Parents Ask: Answers about Pregnancy, Childbirth, and Infant and Child Care
  4. Schneiderné Diószegi Eszter Hogyan alszik, miért nem alszik a baba? Kismama magazin 2007. 11. 10.
  5. Schneiderné Diószegi Eszter: A kisbaba valódi szükségletei, La Leche Liga Hírlllevél 2007/2 www.lll.hu/cikkek/ejszakai
  6. kismama.hu/baba/hogyan alszik miért nem alszik/2190/
  7. szoptatasportal.hu/node/1065
  8. askdrsears.com